Mindannyiunkban megvan a kapcsolódás és a biztonság iránti vágy, de ezzel párhuzamosan a kalandvágy, az izgalmak keresése is. És egy hosszú távú párkapcsolatban is szeretnénk megélni mindkettőt. Vajon a biztonságos, kiszámítható, állandóság érzése párosulhat-e a kalanddal, az izgalommal, a folyamatos újdonsággal? Kielégíthető-e a két szükséglet ugyanabban a kapcsolatban?
Munkám során többféle helyzettel találkozom. Látok párokat, akik a hosszú távú elköteleződés során mintha elfeledkeznének vágyaikról, mintha vágyaik megélését hátrébb helyeznék más közös tevékenységeikkel szemben. Látok egyedülállókat, akik vágyaikon keresztül élik meg a kapcsolódást, viszonyokba keverednek, így azonban az elköteleződés formáját nem tudják megélni. Látok férfiakat, nőket, akik nem tudják szavakba önteni, megfogalmazni vágyaikat. Látom, hogy vannak, akik nem tudják megélni a férfiasságukat vagy a nőiességüket. Akik szégyellik magukat. Látok kapcsolatokat, ahol a hiányt egy párhuzamosan megjelenő harmadik fél pótolja, ezzel tovább mélyítve a szexualitás, a vágy megélésének és a hosszú távú kapcsolatban megélt intim állandóság különválasztását.
A szerelem közelségből, a vágy távolságból táplálkozik. Tehát természetes, hogy felmerül a kérdés: hogyan tarthatnánk meg együttélésünk során az összekapcsolódás, intimitás érzése mellett a vágyat is? Hogyan tarthatnánk egyben azt, ami látszólag egymásnak ellentmond? Hogyan egyeztethetnénk össze a közelséget a távolsággal?
Kapcsolatunkra gyakran tekintünk biztonságos otthonként, mely megvéd életünk egyéb veszélyeivel szemben. A vágyat viszont az ismeretlen és a bizonytalanság, a kiszámíthatatlanság, az izgalom érzése táplálja. A biztonságban megleljük a stabilitást, ugyanakkor azzal, hogy a párkapcsolati folyamatot kontrollunk alá vonjuk, megengedjük a kiszámíthatóságot, teret engedünk a megszokásnak, az unalomnak. Mark Epstein pszichoteraputa szerint a vágy akkor marad életben, ha belehelyezkedünk a rejtélybe. Ha meghagyjuk magunknak természetünkből fakadó kíváncsiságunkat. Ha meghagyjuk a másik különbözőségét, ha ellenállunk annak a késztetésnek, hogy a másikat egy kiszámítható, megismerhető, feltérképezhető jelenséggé korlátozzuk, ha meghagyjuk a felfedezés örömét, játékosságát, lehetőségét. Ha nyitottak maradunk az újdonságra. Esther Perel terapeuta a vágyról azt írja, hogy a „szorongás és az elragadtatás közötti térben létezik”. Ez az az érzés, amely fenntarthatja az érdeklődésünket partnerünk iránt, amin keresztül vonzalmat élhetünk át, ami lenyűgözhet minket.
A biztonság érzetére, a kontroll gyakorlására illúzióként is tekinthetünk, amellyel az ismeretlentől való szorongásunkat szeretnénk csökkenteni. Az állandóság megvalósulhatna, ha képességünk volna megállítani az időt. A valóságban azonban az idő felett nincs kontrollunk. Életünk bizonytalanságát éppúgy éljük, mint a biztonsággal járó illúziónkat.
A kérdés tehát a „Hogyan?”
Tehát, ha igyekszünk elfogadni az életünk természetéből fakadó bizonytalanságot, megtartjuk lehetőségünket az újdonságok megélésére, ha igyekszünk lemondani a biztonság és a teljes kiszámíthatóság illúziójáról, tehetünk egy lépést annak érdekében, hogy hosszú távú elköteleződésünkben fenntarthassuk a vonzalom, izgalom érzését. Az „állandóságban” az újdonságot, a „biztonságban” a bizonytalant, a hosszú távú párkapcsolatban a vágyat keressük.
Kép forrása: https://unsplash.com
Leave a comments