A veszteségekről az a fogalmam alakult ki, hogy ez valami, ami nem feldolgozható, csak túlélhető, ez valami, ami túl súlyos ahhoz, hogy felvállaljam, ez valami, amivel egyedül vagyok. Ugyanakkor legbelül azt is éreztem, hogy ennek nem kell törvényszerűen így lennie. Hogy bármilyen akadályokkal indulok is, élhetek teljes életet, lehetek boldog és segíthetek másoknak is.

Ekkor kezdtem megküzdési utakat „kutatni”, keresni. Először a kortárs segítés, majd a pszichológia felé fordultam. Elhivatottan néha már megszállottam képeztem és a mai napig képzem magam.

Ami az utóbbi években szintén egyensúlyom fenntartásában segít és megküzdésemmé vált az önmagam felé tartó utamon túl: a világban való rendszeres barangolásom, és a tudatos jelenlét, a mindfulness közösségi, valamint egyéni gyakorlása. Ez az én történetem arról, hogyan kovácsoltam a veszteségeimből erőt és hogyan szeretnék segíteni másoknak is hinni. Hinni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy van tovább, hogy képesek vagyunk megküzdeni, képesek vagyunk fejlődni, képesek vagyunk gyógyulni, képesek vagyunk önmaguk számára erőforrássá válni.