Blog - 2025.11.26.

Érzelmek a gyászban IV. – Újra és újra sóvárogva: A gyász rumináló körei

Az angol nyelvnek létezik egy kifejezése, ami megragad egy erős érzelmi élményt, ez a yearning, vagyis a mély, szívből jövő, fájdalmas sóvárgás. Nem egyszerűen vágyakozás, hanem olyan belső kínlódás, amit a hiány feszültsége éltet. 

Azt kívánjuk vissza, ami nincs: egy embert, egy kapcsolatot, egy jövőképet.

A sóvárgás alapvetően a hiány és a vágy kettőssége. Valamihez kötődünk, amit nem érhetünk el – és ez a kettősség könnyedén vezet ahhoz, hogy újra és újra ugyanazokat a negatív gondolatköröket játsszuk le. A pszichológia ezt a jelenséget nevezi ruminációnak.

Olyan ez, mintha egy belső mozifilmnek nem tudnánk a végére jutni: ugyanaz a jelenet, ugyanaz a mondat, ugyanaz az arckifejezés játszódik le bennünk újra és újra. Ha elégszer visszapörgetjük, talán másképp folytatódik. Talán lesz egy pont, ahol megnyugvást találunk. Csakhogy a rumináció ritkán ad valódi válaszokat – sokkal inkább kimerít, elszigetel és beránt egy olyan gondolati „körhintába”, amiből nehéz kiszállni.

A sóvárgás, mint a gyász egyik alappillére

Kutatások szerint (pl. Shear és munkatársai, 2011) a sóvárgás a gyászfolyamat egyik legjellemzőbb és legkitartóbb érzelmi megélése. A kötődésünk lenyomata, annak a jele, hogy akit elveszítettünk, igazán számított, és annak a bizonyítéka, hogy a kapcsolódás hiánya még keresi a helyét bennünk. A sóvárgás egy teljesen természetes, emberi reakció a veszteségre. A probléma akkor jelenik meg, amikor ez az állapot elnyúlik, állandósul, és átveszi az irányítást a mindennapok felett.

Rumináció: a lélek próbálkozása a helyreállításra

A sóvárgás gyakran együtt jár a ruminációval. A rumináció a lélek kétségbeesett próbálkozása arra, hogy valahogy visszaállítsa az érzelmi egyensúlyt.

„Ha elégszer gondolom végig…”
„Ha újra és újra lejátszom…”
„Ha megtalálom a hibát…”
„Ha megértem, mi történt…”

A ruminációt gyakran remény tartja fenn. A remény, hogy ha elégszer visszatérek ugyanahhoz a ponthoz, egyszer majd valami megváltozik. De a rumináció valójában nem a válaszokról szól, hanem a kapcsolat fenntartásáról.

Hiszen amíg gondolatban ott vagyok vele, amíg újra és újra visszatérek hozzá – addig még nem engedtem el teljesen.

Márti négy év „se veled, se nélküled” szeretői viszony után szakított a párjával, aki ezután visszament a családjához. Márti tudta, hogy jól döntött, mégis sokáig nem tudott ettől a kapcsolódástól elszakadni, maradt benne egyfajta bizonytalanság: „ha türelmesebb vagyok?” „ha végül mégis engem választott volna?” A szakítás utáni hónapokban folyamatosan visszanézte az üzeneteiket, a közös fotókat, újra és újra lejátszott a fejében beszélgetéseket. 

A folyamatban idő volt, mire kimondásra kerülhetett, ez nem csak hiányról szól, hanem a meg nem történt jövő gyászáról is. Annak a lehetséges kapcsolatnak az elvesztéséről, ami nem teljesedhetett ki, amit nem élhettek meg igazán. Amiben Márti nem lehetett végül a választott, a szerethető, az elég fontos nő. 

A terápiában lassan vált láthatóvá számára: a kapcsolódás körüli rumináció nem más, mint egy átmeneti állapot fenntartása. Amíg van remény, addig nem kell gyászolni. Amíg van „hátha”, addig nem kell végleg elengedni. A változás ott kezdődött, hogy kimondta: a sóvárgás több fájdalmat okoz, mint amennyi reményt ad. 

Mit mondanak a kutatások a sóvárgás természetéről?

A gyász kutatásában több tanulmány is azt találta, hogy a sóvárgás a gyász alapélménye – és gyakran tovább tart, mint maga a szomorúság. A Nolen-Hoeksema-féle kutatások azt mutatják, hogy a rumináció meghosszabbítja a gyász intenzív szakaszát, és akadályozza az alkalmazkodást. Számos tanulmány (pl. Field, 2006) hangsúlyozza, hogy a sóvárgás sokszor a be nem teljesült jövő vesztésére irányul – arra az életre, amit együtt képzeltünk el.

Mit tehetünk, amikor beleragadunk a sóvárgásba?

Nincs azonnali megoldás, és nincs „jó technika”, ami egy csapásra feloldja ezt az érzést. De vannak lépések, amik segíthetnek:

• Engedd meg magadnak ezt az érzést! A sóvárgás nem hiba, hanem emberi reakció.
• Figyeld meg a gondolataid! Mi váltja ki? Mikor erősebb, mikor gyengébb? Mitől menekülsz? Mit kerülsz el?
• Írj – őszintén, kontroll nélkül! A naplózás bizonyítottan csökkenti a ruminációt.
• Nem kell egyedül megbirkóznod vele! A megosztás érzelmi „szabályozóként” működik.

És talán a legfontosabb kérdés – amit feltehetsz magadnak:

Mi az, ami után valójában sóvárogsz?

A személy után? A biztonság után? A szerethetőség élménye után? A meg nem élt jövő után?

A sóvárgás nem az erőtlenség jele – hanem annak bizonyítéka, hogy valami fontos volt

Talán ez a legemberibb része a gyásznak. A sóvárgás nem a gyengeség bizonyítéka, hanem a kötődésé. A szereteté. Sóvárogni azt jelenti: volt valami, amit a szívünk komolyan vett. 

A cikksorozat következő részében a félelem, a szorongás és a gyász kapcsolatát járom körbe.